Készült: Jucc által, mikor csak feküdt az ágyán...

Csak fekszem…

Csak fekszem itt és várom az ihletet,

Kérem az Urat, a szürkülő eget,

Hívom a hitet, mint eposzi Múzsát,

Hogy érezzék mások is szavaim súlyát,

Mit szóban nem lehet, elmondanám versben,

De hogy alkalmat keresni ne nagyon kelljen,

Elmondanék szépen mindent most egyben,

Hogy igazán könnyítsek egy roskadó lelken,

Kinek fájdalmát a változás okozta,

Amiből kiszállni nem tud, bárhogy is akarja,

Mert csak fájdalom az élet, és örök próbatétel,

De nincs az az ember, ki valamit nem vét el.

Te is csak nézed, ahogy elsodor az élet,

Beteljesül már a pillangó-elmélet,

Érzed a tetteid szörnyülő súlyát,

Keresed lényednek emberi mivoltát,

De nem leled ebben a vibráló zajban,

Nincs már ki fürösszön tejben és vajban,

S nem az egyedüllét mardossa lelkedet,

Csak az árnyékát űzöd, hajtod és kergeted.

De hiába küzdesz, már rajtad a bilincs,

Mindig csak az jó neked ami nincs,

S ha már elvesztetted jössz rá, mi is az igazi kincs.