Készült: Nai által egy magányos offő órán!

Boldog magány

Mint egy vad dzsungelben,

körülvesznek állatok,

a magány elönt engem,

ez az én osztályom.

Sok barátom van itt,

vagyis ők azt mondják,

de én nem érzem így,

szívem inkább így kiált:

"Valaki! Figyeljen! Tudni akarom!

Van-e a földön csak egy igaz barátom?

Én úgy érzem csak kettő, ki igazán megérthet,

s ebből csak egy, ki mindig mellettem lehet."

Ám a többiek észre sem vesznek, nem érdekli őket,

ordításom elhal a süket fülekben.

Ezen kapcsolatok olyan képmutatók,

egyszer hopp, másszor kopp; nincs ez így jól!

Hiányzik az a borzasztó csend és nyugalom,

melyet üres szobámban, otthon megkaphatok.

Szívem fáj, itt nincs olyan hely,

ahol lelkem hasonló békére lel.

Bárcsak egyszer, egyetlen alkalommal,

észrevennék, hogy én is itt ülök a padban,

de nem ők csak nevetnek, s azt hiszik boldogok,

ám csak hiszik, mert nem tudják, milyen az igazából.

Boldog vagyok, ám mégis boldogtalan,

a magány elönt, egyedül vagyok a világban.

Ám mégis tudom, valaki szeret.

Valaki akit nem látok, de mindig itt van s itt is lesz velem.